Függetlenül attól, milyen keményen készülsz az egyetemre, mégis bele fogsz szaladni meglepetésekbe, a koleszbeli konfliktusoktól kezdve a kemény tanuláson keresztül az életed megszervezéséig. Néhány felsőbb éves diákot kértünk meg, hogy osszanak meg velünk olyan meglepetéseket, amik őket érték, hogy kedves gólyáink ne legyenek teljesen felkészületlenek a patinás falak közé lépve.
Egy kommunikáció szakos lány számára a hozzászokás a szobatársak zenei ízléséhez, alvási szokásaihoz és dekorációs elképzeléseihez adta a legtöbb feladatot. „Egyke vagyok, akinek mindig is saját szobája volt, úgyhogy rendes kihívás volt alkalmazkodni a szobatársakhoz.”
„Először olyan volt, mint egy nyári tábor” – emlékszik Kriszti. „Végül hozzászoksz, miután tanulsz a jó és rossz tapasztalatokból.”
Volt, aki úgy hitte, hogy az egyik szobatársa lesz az, akivel a legjobban jóban lesz, de nem így alakult. „Azt gondoltam, hogy jobban ki fogok jönni a szobatársaimmal, de végül nem azok lettek a barátaim hosszú távon, akivel az első hetekben jóban voltunk.”
A nemek különböző háztartási szokásai is okoztak egyeseknek meglepetést. „A fiúszobák büdösek, akármit csinálnak! A lányok szobái talán rendetlenebbek, de jobb az illatuk.”
Vizsgára kell tanulnod, vagy le kell adnod egy féléves feladatot? Kapcsold be az éjszakai bagoly módot – meg a kora reggeli bagoly módot is! „Az a szó, hogy késő este, hajnali 3 vagy 4 órát jelent, nem 10-11-et” – mondja egy felsős fiú.
„Más elfoglaltságokkal együtt, mint például ha dolgozol valamit és társadalmi életet élsz, egyáltalán nem furcsa, ha hajnali háromig tanulsz.” De ő is elcsodálkozott az egyik lány kitartásán. „Volt, hogy 48 vagy akár 72 órát is fenn voltam, hogy tanuljak – hála a kávénak és az akaraterőnek.” Nem is olyan nehéz ébren maradni. A nehéz rész ott van, hogy meg is maradjanak a dolgok a fejedben.”
Egy másik általános meglepetés a hatalmas mennyiségű olvasnivaló, amit bizonyos szakokon, 50-60 oldal éjszakánként – és tárgyanként!
Nátán szerint sokakat csapdába csal a rengeteg lehetőség, ami elveheti a diákok figyelmét a tanulásról. Meglepetésként éri a diákokat, hogy az egyetemi oktatás számít rá, hogy bizonyos fokig fegyelmezett vagy és be tudod osztani az idődet.
„Sosincs elég időd” – osztja meg felismerését Kati, egy közgáz szakos diák. „Nem tudok mindenben részt venni, mint a középiskolában, és még egy részidős munka is kemény dió, ha éppen nagyobb a terhelés.”
Pali elmondása szerint az elsősök általában úgy találják, hogy több az otthoni feladat, mint várták, illetve a vizsgák is nehezebbek. „Meg vannak lepve, mert kevesebb segítséget kapnak a tanároktól azzal kapcsolatban, hogy hogyan, vagy éppenséggel mit tanuljanak.”
A házasságoknak is megvannak a maguk meglepetései, és nincs ez másképpen azokkal a kapcsolatokkal sem, amik az egyetem alatt szövődnek. És ezek a meglepetések rendszerint a kollégiumi szobában kezdődnek. „Hozzá kellett szoknom a szobatársaim stílusához. Fel kellett fedezni, hogy mások, mint én, és másképp látják a dolgokat.” – mondja egy kollégista.
András úgy találta, hogy a szobatársaival a legtöbb jó mély, felemelő beszélgetés a villany lekapcsolása után történt. „Az egyetem életed legjobb élménye, és néhány nagyon közeli barátot is találsz közben” – tette hozzá. „Ledöbbentem, mennyire felnőttem alatta.”
A romantikus kapcsolatok is meglepetést okozhatnak egyeseknek, különösen az, milyen pusztító hatással lehetnek a tanulásra, barátokra vagy szobatársakra. Az ugyanis nem meglepő, hogy egy új, élvezetes élet következik, de az meglepetés, hogy milyen nehéz nemet mondani a bulizásra, amikor az iskolai követelmények nehezebbek.
Van, aki szerint egy másik meglepetés a honvágy. „A magányosságra nem számítunk. Azzal együtt, hogy bőszen új barátságokat építünk, ott van a magányosság érzése, mivel nem ismernek annyira, mint például a középiskolában. Nemegyszer láttam olyan diákokat, akik nagyon meglepődtek azon, mennyire kispályásnak érezték magukat, miközben előtte mindig magabiztosak voltak.”
Egy felsős mesélte, hogy azon lepődött meg, hogy milyen fontosak voltak az olyan egyszerű dolgok, mint a diákigazolvány vagy a szobakulcs nem elhagyása, illetve a pénz beosztása. „Feltételeznek rólad egy olyan fajta felelősségvállalást, amire előzőleg nem gondolsz.” Neked kell feltakarítani a szobát, mert helyetted senki se fogja megcsinálni. És neked kell a bankszámlád egyenlegét is pozitívban tartani.”
Ezeknek a meglepetéseknek a fényében, íme néhány tanács a gólyáknak.
Az egyetem száz százalék garanciát jelent arra, hogy sok-sok meglepetés vár rád – negatív és pozitív is – és egy olyan élmény, ami egyszer adódik az életben.