Laura Calenberg

Egy new yorki modell gondolatai az igazi szépségről

Laura Calenberg hivatásos modell New Yorkban. Huszonkét országban modellkedett, és sok olyan magazin címlapján szerepelt, mint pl. a Cosmopolitan, a Vogue vagy az Elle. Olyan divattervezőkkel dolgozott, mint Armani, Christian Dior vagy Chanel. Férje szintén hivatásos modell.

Amikor 19 évesen elkezdtem a karrieremet Párizsban Christian Diornál, azt gondoltam, hogy az a szépség, amit mások rólam gondolnak. Ha másoknak tetszem és le akarnak szerződtetni egy újabb modellmunkára, akkor biztos csinos és szép lehetek – gondoltam. Veszélyes logika volt, mert ezáltal az énképemet mások kezébe raktam le, és arra alapoztam, ahogyan mások rólam gondolkodtak.

A szépség másik megítélése a fejemben az „asszociáció” volt. A világ néhány legszebb nőjével dolgoztam együtt, akik a legnépszerűbb újságok címlapján jelentek meg. Mivel egy társaságba jártunk és barátok voltunk, úgy gondoltam, biztos én is olyan szép vagyok.

Egy újabb mód, ahogyan megpróbáltam bizonyítani, hogy szép vagyok, hogy mennyi férfi fordult utánam. Mivel rengeteg jóképű, intelligens és sikeres férfi próbált kapcsolatot kezdeni velem, tudtam, hogy szép vagyok. Népszerű voltam és sok barátom is volt. És ahogy a sikerem egyre nagyobb lett és egyre többen felfedeztek, nagyon könnyű volt meghívásokat szerezni olyan partikra, ahová szerettem volna eljutni. Szóval – gondoltam – biztos gyönyörű vagyok, ha ennyi barátom van és ilyen helyekre hívnak.

Ennek eredményeképpen nagyon énközpontú lettem. Az időm nagy részét azzal töltöttem, hogy magammal foglalkoztam. Az egész életem központja lett a súlyom és a hajam és a ruházatom és egészében a kinézetem.

Egy két hónapos modellmunkán voltam Japánban. Napról-napra körül voltam véve olyan emberekkel, akiknek az volt a dolga, hogy mindent megtegyenek nekem egészen odáig, hogy a cipőmet megkössék. Amikor felöltöztem, külön emberem volt arra, hogy tartsa a ruhámat és a kabátomat. Három ember végezte egynek a munkáját. Ez mind csak növelte azt, hogy rettentő fontosnak érezzem magam.

Mindenem a munka lett. Heti hét nap dolgoztam, mivel tudtam, hogy semmire nincs garancia. Bármelyik nap kieshettem a körforgásból. A kinézetem bármikor elveszhetett, úgyhogy el kellett vállalnom minden munkát. Lehet, hogy napközben Németországban dolgoztam, este Párizsba repültem egy esti munkára, hogy másnap reggel megint Németországban folytassam. Féltem, hogy mindent elveszíthetek, és bármi áron ragaszkodtam az elért dolgokhoz.

Úgyhogy vállaltam minden munkát, bármilyen munkát.

Végül teljesen lefáradtam és beteg lettem. Egy fotózás kellős közepén elájultam és megsérült a térdem. A karrierem során először ágyba kerültem. Életem legfélelmetesebb élménye volt, hogy nem tudtam dolgozni, mivel azzal együtt, hogy csak két hétig volt így, ez azt jelentette, hogy elveszítem az összes fellépésemet. Tizennégy show-t kellett lemondanom. Teljesen összetörtem.

De ahogy ott feküdtem, elkezdtem gondolkodni az életemről, arról, hogy mit tartok értékesnek, mit gondolok a szépségről és milyen emberré kezdek válni.

Rájöttem, hogy hibás volt a szépségről alkotott képem. Tudtam például, a kinézetem biztos megváltozik. A rólam készített címlapfotók nagyon gyorsan elavulnak. Olyan keményen dolgoztam azokért a képekért a magazinokban, és az ügynökségem azt akarta, hogy hat hónap elteltével vegyem ki őket a portfoliómból, mert már nem számítottak trendinek! Folyamatosan megpróbáltam tartani a lépést.

Arra is rájöttem, hogy fiatalon hatalmas összegeket keresni jó dolog, de ennek a pénznek a kezelésével járó felelősség felőröl. Olyan dolgok felől kellett hogy fájjon a fejem, mint pl. az adó, befektetések és megtakarítások. Buli volt hajtani a pénzt, de amikor sok lett belőle, nem igazán adta meg azt a kitartó boldogságot, amit kerestem. Abban is elkezdtem kételkedni, hogy vajon miért vonzódnak felém az emberek. Ha másképp néznék ki, vagy valamit másképp csinálnék vagy kevesebb lenne a pénzem, vajon a barátom még mindig szeretne azért, aki vagyok? Vagy ez az egész azért van, mert az a munkám, ami? Egyszerűen egy modellel a karján akar villantani?

Ezek a kérdések és kételyek akkor kezdtek megfogalmazódni bennem, amikor még mindig a karrierem csúcsán voltam. Egyre inkább észrevettem az egész felszínességét, és kezdtem üresnek érezni magam.

Ráébredtem, hogy az egész életemet bizonytalan dolgokra építem. Arra, hogy mit gondol a kultúra vagy a barátom, vagy hogy mennyit keresek és mennyire vagyok népszerű. Rájöttem, hogy „homokra” építem az életem.

Eszembe jutott egy régi emlék Indianából, ahol felnőttem. Mi volt az emlék? A szüleim éppen váltak. A hitük nem segített nekik.

Ebben az időben egyszer elmentem egy koncertre. Ott történt, hogy a zenén kívül néhány gondolatot is elmondtak, amik megérintettek engem. A zenészek arról beszéltek, hogy kapcsolatba lehet kerülni Istennel, Jézus Krisztuson keresztül. Elmondták, hogy Isten feltétel nélkül szeret, és ezért elküldte az egyetlen fiát, hogy meghaljon a kereszten a bűneimért. Nem semmi! – gondoltam. Kapcsolat valakivel, aki feltételek nélkül szeret. Nem jelentett problémát beismerni, hogy csináltam rossz dolgokat az életem során, és nem feleltem meg Isten mércéjének. Viszont a zenészek elmagyarázták, hogy nem kell hajtani, hogy kiérdemeljem Isten jóindulatát. Jézus miatt egyszerűen elfogadhattam Isten ajándékaként a szeretetét és megbocsátását. Szóval hívtam Jézust, hogy jöjjön be az életembe és kezdjünk el egy kapcsolatot.

Ahogy ott ültem a lakásomban, azt mondtam Istennek: „Változtass meg és mutasd meg nekem, hogy mi az igazi szépség!”

Az egyik első dolog, amit Isten megmutatott, az volt, hogy milyen veszélyes a hiúság, amit úgy tudnék megfogalmazni, hogy „túl sok foglalkozás a külsőmmel.” Rengeteget küszködtem ezzel addigra. Amerikában évi 20 milliárd dollárt költünk el kozmetikumokra, 300 milliót kozmetikai műtétekre és 33 milliót fogyasztószerekre. Ez jól példázza, hogy mennyi időt és pénzt szánunk a külsőnkre. A hiúság nem szép.

Ehhez kapcsolódott egy másik szokásom: hogy más nőkhöz hasonlítom magam. Az irigység egy újabb olyan probléma volt, amivel szembe kellett néznem. Meg kellett tanulnom biztonságban érezni magamat abban, aki vagyok, és amilyenné Isten teremtett, tudva, hogy ő szeret, függetlenül attól, hogy nézek ki vagy mit csinálok.

A belső bizonytalanság nem szép. Megnehezíti, hogy barátokat találjak és jó barát legyek. Magas elvárásokat állítok a többiek elé, hogy dicsérgessenek és ettől én jól érezhessem magam.

Mi a szépség? Az, ami belül található, ami a szívedben van. A szerénység szép, bár nem túl népszerű a szakmámban. A belső biztonság és jó önértékelés szép. És a személyes kapcsolat Istennel széppé tesz, mivel belső biztonságot és jó énképet ad az a tudat, hogy Ő szeret és elfogad mindenféle feltételek nélkül. Ez képesség tesz arra, hogy szabadon elfogadd, sőt szeresd magadat a gyengéiddel együtt. És nagy biztonságot ad annak a felismerése, hogy Istennek terve van az életeddel. Nekem azt adott. Remélem, neked is ad!”